Barangolás a Zemplénben

Turizmus

Sárospatak
Zemplén

Sárospatak

Sárospatak

Sárospatak az Eperjes–Tokaji-hegység lábánál, a Bodrog mentén fekszik. 

Sárospatak város az Észak-Magyarország régióban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Sárospataki járás székhelye. Történelmi források gyakran csak Patak néven emlegetik.

Rövid történet

A mai Sárospatak 1883-ban jött létre a két Bodrog-parti mezőváros, a vár körül kialakult jobbparti Sáros-Nagy-Patak és a túlparti Sáros-Kis-Patak egyesülésével. 1911-ben csatolták hozzá Újpatakot (az egykori Józseffalvát), 1950-ben Bodroghalászt, 1968-ban pedig Végardót.

Sárospatak Zsigmond királytól szabad királyi városi rangot kapott, Mátyás királytól pedig vásártartási jogot 1460-ban. 1575-ben nagy pestisjárvány pusztított a városban. 1531-ben megalapították a már legendássá vált Sárospataki Református Kollégiumot, ami az akkori Magyarország egyik legjelentősebb oktatási intézménye volt.

1650-től egy ideig itt tanított a haladó szellemű pedagógus, Comenius.
Sárospatak másik jelentős intézménye, az Eszterházy Károly Egyetem Comenius Kara ma az ő nevét viseli, 2000–2013 között a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara, 2013. július 1-től tartozik az egri egyetemhez (főiskolához).

Sárospatak várát több híres nemesi család is birtokolta, többek között a Dobó család (itt volt Balassi Bálint esküvője Dobó István lányával, Krisztinával), a Lorántffyak, majd a Rákóczi-család. I. Rákóczi Györgynek itt ajánlották fel az erdélyi fejedelemséget.
A Rákóczi-szabadságharc viszontagságai nem kímélték a várost; hol a kurucok, hol a labancok birtokolták. 1708-ban itt tartották az utolsó kuruc országgyűlést. A város lakói aktív részt vállaltak az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban is.

1871-ig mezőváros volt, ekkor mivel e rang az egész országban megszűnt, nagyközséggé alakult. A 20. század elejétől 1956-ig járási székhely volt. Várossá 1968-ban nyilvánították.

Sárospatak

Látnivalók

  • Sárospataki vár
  • Sárospataki Képtár
  • Domján-ház
  • Szinyei-ház
  • Tengerszem
  • Trinitárius kolostor
  • Vártemplom és rotunda
3900 Szerencs,
Huszárvár utca 11.
© 2020 Huszárvár Hotel, Minden jog fenntartva!