A Rákóczi-vár története

Történelem

Image

Rákóczi-vár

A 16. század végén kialakított épület Borsod-Abaúj-Zemplén megye legfiatalabb vára. Története elválaszthatatlan a város múltjától. A Hegyalja Kapujának nevezett Szerencs vidéke a 13. században a Bogát-Radvány nemzetség szállásbirtokát képezte, akik egy bencés apátságot alapítottak a vizenyős terület egyik kiemelkedő magaslatán.
A 15. század végén a virágzó mezővárost már a Szapolyai főnemesi család birtokában találjuk. Bencés apátságát 1556-ban az Erdély-párti Németi Ferenc – tokaji várnagy – fegyveres erővel elfoglalta, és megerősítve támaszponttá alakíttatta a Habsburg hívekkel szemben. Az apátság kőfalait Németi várnagy egy nagyobb területű, palánkfallal övezett külsővárral is kiegészíttette, ahol a könnyű fegyverzetű huszárok állomásoztak.
1565-ben a sokkal erősebb Tokaj várának sikeres bevétele után Schwendi császári generális zsoldosaival Szerencs ellen vonult fel, melynek hírére az őrség elmenekült. Korabeli adatok szerint Habsburg Rudolf császár és király a várbirtokot 9160 forintért elzálogosította Rákóczi Zsigmond szendrői várkapitánynak, aki a reneszánsz stílusban átalakíttatta. A külső várat sokszögű bástyákkal védték, a belső várat, zárt, háromtraktusú, belső udvaros tömbbé alakították át.
Érdemes fellapozni egy 1635-ös összeírást {urbáriumot} a szerencsi várról, miszerint a külső bástyáin ágyúkat, a fegyverházban 50 puskát és 11 kisebb löveget halmoztak fel.

1644-ben Esterházy Miklós nádorispán csapatai megrohanták, és vandál módon kifosztották Szerencset, amit az ekkortájt itt birtokos Rákóczi László földesúr tiszttartója az első szóra feladott. Majd a később ismét Rákóczi tulajdonba került végvár már nem képviselt nagyobb hadászati értéket. Az 1670-es Wesselényi-összeesküvés megtorlásául császári zsoldosok szállták meg. A 18. század második felében lebontották a belső vár három tornyát, csak a déli torony maradt meg. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc utáni békésebb évszázadokban birtokosa volt még az Illésházy, Grassalkovich és a Szirmay família, akik kényelmes lakóépületté alakíttatták át az egykor véres harcokat látott védőműveket.

(Forrás: http://szerencsivar.com)
Image

Rákóczi Zsigmond

A dúsgazdag fejedelmi család hatalmát megalapozó férfi 1544 – mások szerint 1554 – körül, Felsővadászon látta meg a napvilágot. A későbbi erdélyi uralkodó köznemesi miliőbe született: apja, Rákóczi János alispáni tisztséget viselt Zemplén vármegyében, a gyermek azonban komoly lehetőséget kapott a felemelkedésre, Perényi Gábor országbíró ugyanis meghívta őt sárospataki udvarába. Az ott töltött apródévek után Rákóczi Zsigmond végvári szolgálatra szegődött, és előbb Egerben állomásozott, majd 1575-ben – már tiszti rangban – csatlakozott Bekes Gáspár erdélyi trónkövetelő seregéhez. A nemes úr harcolt a Báthory István fejedelem (ur. 1571-1586) győzelmével záruló kerelőszentpáli ütközetben, ahol a Habsburg-pártiak kudarca ellenére kitüntette magát, így hazatérése után komoly hírnévre tett szert. Ennek okán I. Rudolf király (ur. 1576-1608) 1577-ben Rákóczi Zsigmondot nevezte ki a szendrői vár parancsnokának, egy évtizeddel később pedig az egri kapitányi tisztséggel honorálta szolgálatait.
Ezekben az esztendőkben Rákóczi katonai és gazdasági téren is tanúbizonyságot tett páratlan szervezői kvalitásairól: Zimony, majd Eger élén sikeresen megoltalmazta a környező vidéket a budai pasa zaklatásaitól, sőt, 1588-ban a Szikszót fosztogató török hadak ellen is fényes győzelmet aratott. Mindeközben a kapitány az elmaradt zsold helyett kapott földbirtokokkal megvetette a hatalmas Rákóczi-uradalmak alapját, a lengyelországi borkereskedelem, a Szepesi Kamarának nyújtott kölcsönök és az adóbehajtás jogának megszerzése révén pedig más módon is sikerült gyarapítania vagyonát. Rákóczi Zsigmond eközben párválasztási stratégiájával is növelte befolyását az északkeleti országrészben, ugyanis a Mágochy-gyermekek feletti gyámsággal, majd az özvegy édesanyával, Alaghy Bekény Judittal kötött házassággal 1588-ra a dúsgazdag munkácsi uradalmat is megkaparintotta. A harctéri érdemeiért időközben bárói címmel jutalmazott nemes úr eközben a megszerzett birtokok felvirágoztatására is rengeteg energiát fordított: falvakat alapított, munkaerőt telepített az újonnan feltört termőföldekre, és – hithű kálvinistaként – bőkezűen támogatta a protestáns szellemi életet. A Károli Gáspár fordításában elkészülő vizsolyi Biblia például Rákóczi Zsigmondnak köszönhetően került nyomtatásba.
Rákóczi – egy ideig Basta generális alatt is szolgálva – végigharcolta az 1593-ban kirobbanó tizenötéves háborút, mely során vitézségét Rudolf király a család címerének kibővítésével jutalmazta, mesés gazdagsága azonban végül őt is veszélybe sodorta. A 17. század első éveiben a pénzszűkében lévő Habsburg kormányzat – koncepciós – felségsértési pereket indított a vagyonos magyar arisztokraták ellen, melynek hullámai a protestáns Rákóczi famíliát is korán elérték. A báró hosszú tépelődés után ugyan, de végül is szembefordult a prágai udvarral, és csatlakozott Bocskai Istvánhoz (ur. 1604-1606), akit 1605 februárjában Rákóczi Zsigmond szerencsi uradalmán – az ott tartott országgyűlésen – választottak meg Magyarország fejedelmévé. Mint ismeretes, néhány hónap múlva az erdélyi rendek szintén Bocskait kiáltották ki uralkodójuknak, a Habsburgok ellen vívott szabadságharc vezérét azonban lekötötték a nyugaton folytatott hadműveletek, így Rákóczi személyében egy kormányzót küldött Kolozsvárra.
Erdélyben ekkortájt meglehetősen kevéssé ismerték a fejedelem által kinevezett gubernátort, a zempléni nemes úr azonban a gazdasági élet és a kereskedelem fellendítését célzó intézkedéseivel – például a román fejedelemségek és Erdély baráti viszonyának helyreállításával –, illetőleg az újjáépítés megkezdésével gyorsan elnyerte a rendek szimpátiáját. Mint ismeretes, Bocskai István a Rudolffal megkötött bécsi béke, és a tizenötéves háborút lezáró zsitvatoroki béke előkészítése miatt az 1606-os esztendőt ugyancsak Magyarországon töltötte, így Rákóczi kormányzói megbízatása végül a fejedelem haláláig tartott.
Miután Bocskai 1606. december 29-én, Kassán lehunyta szemét, Erdély felett ismét gyülekezni kezdtek a háborús viharfelhők, ugyanis a fejedelmi székre több jelölt is pályázott. A halott államférfi végrendeletében Homonnai Drugeth Bálintot – Rákóczi Zsigmond korábbi vejét – nevezte meg örökösének, akinek a Porta 1607 elején már ki is állította a kinevezésről szóló athnamét, ám vele egy időben a neves fejedelmi család ifjú sarja, Báthory Gábor is kinyilvánította igényét a trónra. E két gazdag és előkelő jelölt hamarosan őrült versenyfutásba kezdett a Habsburgok és a szultán kegyeinek elnyeréséért, ez a vetélkedés azonban egy „nevető harmadik”, az erdélyi kormányzói jogkört változatlanul birtokló Rákóczi Zsigmond malmára hajtotta a vizet. A rendek ugyanis aggodalommal figyelték Homonnai Drugeth Bálint és Báthory Gábor küzdelmét, hiszen mindketten külső támogatással akarták megszerezni a hatalmat, vagyis sikerük várhatóan csorbította volna Erdély – néhány hónappal korábban rögzített – szuverenitását.
Ebben a helyzetben a befolyásos támogatók nélkül álló Rákóczi kifejezetten rokonszenves jelöltnek tűnt, ezért 1607. február 11-én a kolozsvári országgyűlés őt ültette a fejedelmi székbe, és döntését – vélhetően vesztegetés útján – a kinevezési okmányokkal Magyarország felé igyekvő oszmán küldöttséggel is elfogadtatta. Így a kihirdetés napján az athnaméban már nem Homonnai Drugeth Bálint, hanem Rákóczi Zsigmond neve szerepelt.
A szász krónikákban „idős, jámbor úrként” megörökített fejedelem végül nem sok időt, mindössze egy esztendőt tölthetett az Erdélyi Fejedelemség élén, Báthory Gábor (ur. 1608-1613) ugyanis nem törődött bele kudarcába. A fiatalember az 1607-es esztendőben szövetségre lépett az elégedetlenkedő hajdúkkal, akik – bár jussukat a királyi Magyarországtól várták – elmaradt zsoldjuk és szabadságjogaik biztosításának reményében készek voltak Rákóczi ellen fordítani fegyverüket. Az idős fejedelem tisztában volt vele, hogy Báthory nem riadna vissza egy háborús konfliktus kirobbantásától, ezért 1608 márciusában – a szádvári és sárosi birtokokért cserében – lemondott hatalmáról.

Rákóczi Zsigmond tettét a kortársak java része cinikusan ítélte meg; többen kapzsisággal vádolták a bárót, holott valódi államférfiként cselekedett, hiszen távozásával másodszor is megmentette Erdélyt a pusztulástól. Rákóczi a fejedelmi szék átadása után visszavonult birtokaira, ahol néhány hónap múlva súlyos betegségbe esett, és 1608. december 5-én befejezte életét. Személyében a família gazdagságának és hatalmának megalapozója távozott a földi világból, akinek dicsőségét utóbb egy teljes évszázadon keresztül hirdette a Rákócziak neve.

(Forrás: http://www.rubicon.hu)
Image
Éljen át Ön is felejthetetlen pillanatokat Rákóczi Zsigmond, erdélyi fejedelmünk szerencsi rezidenciáján!
3900 Szerencs,
Huszárvár utca 11.
© 2020 Huszárvár Hotel, Minden jog fenntartva!